BDSM Blog

Valahogy mindig megtaláltak az elmúlt években azok a munkák, amelyekben emberekkel kell foglalkozni. Ami addig nem probléma, amíg az ember szeret más emberekkel foglalkozni. No én sose szerettem, így már jó ideje igen nagy bajban vagyok. Nincs túl sok barátom, haver is csak néhány, ha valaki közel akart kerülni hozzám annak a knósszoszi labirintuson, Vágó István keresztkérdésein, vagy akár a pokol bugyrain vezetett az út, de akinek sikerült azt hiszem nem bánta meg, és szívesen maradt. Más kérdés, hogy én gyakran el sem indultam.
Mégis emberekkel foglalkozok, most már vagy öt-hat éve, csináltam hideg hívást közszolgálati szektorban, turisztikai informátorkodtam, vagyonőrködtem meg mindenfélével foglalkoztam, az egyetem mellett nehezen tűrik meg az embert más munkahelyeken, meg persze én se értek semmihez.
Most napról napra egyre inkább az eszembe férkőzik az a gondolat, hogy az emberi esendőség mennyire határtalan. Pár éve – a turistainfóskodásom idején – Magyarország egyik legszebb és legfelkapottabb vidékén, egy olyan helyen, ami a patakjáról, a völgyéről, és a kábítószerről nevezetes dolgoztam családi vállalkozásban. Ennek a szép kis falunak a közepém állt egy kb. 2mx2m-es tábla, amire a bejárható turistaút volt felvázolva, mellettük számokkal;
nagyjából 1000-ről indult, a végállomás valahol 5000 felett ért véget.
És jöttek a TÚRISTÁK (sic!).
És megkérdezték (felnőttek, komolyak, jól szituáltak, tanárok, hírességek):
- Azok a számok most ott méter, vagy kilométer?
Mások pedig:
-Ez most távolság vagy a magasság?
Tényleg így történt.
És jöttek velem szemben több tízezres védett lapulevéllel a kezükben  egész óvodáscsoportok. Nem lepődök meg semmin – gondolnám én. Minden nap akad valami esendőség. Ma például egy idős néni kért meg sokadszor, hogy vegyem már ki a pénzét az autómatából, mert nehogy elrontsa. Van amikor ölni tudnék ilyenkor, de nem tehet róla, idős, meg aztán tényleg elronthatja, mert képesek még arra is. Megcsinálom neki. Ideges vagyok egyébként is szar napom van, de megcsinálom. Nem mosolygok,köszönök, de nem végeztünk, mert csak egy szóra, had menjen már oda a Gabihoz (pénztáros). Jó menjen, mit bánom én már. Leülnek, – pár perc – feláll elmegy. Köszönök azért. Közben az magamban: minek nem töltetnek ki velük IQ tesztet, nem adnak nekik prospektusokat, hogy hogy kell egy nyomorék automatából kivenni a pénzüket. Szar napom volt, de legyen, máskor is ezt gondolnám.
Fél óra múlva összefutok Gabival, és bizalmasan félrehív, hogy a néni az előbb azt kérdezte, hogy elfogadnék-e esetleg valamit, mert OLYAN KEDVES vagyok vele, meg mindig csak a baj van vele. De mondja máris, hogy ő azt mondta, hogy nem fogadnék el, de kissé bizonytalanul néz, hogy azért jól gondolta-e. Mondom neki persze, természetesen nem fogadnék el – közben persze azért rendesen meg voltam lepődve -, és tudjátok miért? Gondolom most mindenki azt várná, hogy emberi tartásról, meg elvekről szónokoljak – de nem:
Azért, mert tudom, hogy nem tudna olyan dolgot adni, amitől boldog lennék.

Egy poszt az esendőségről.

Written by MiniMe83

Én lennék a blog alapítója. Egy ideje van egy társszerző - a párom - is az oldalon, aki felelős egyébként a vizuális tartalmak nagy részéért is. A vizuális tartalmak fényképezését általában én végzem, akárcsak a társszerző moderálását. Ha fel szeretnéd venni velem a kapcsolatot, akkor használd egészséggel a fent található "Írj nekünk" lehetőséget. Én fogom megkapni, de üzenj nyugodtan Jouet-nak is, akihez másként úgyse fogsz eljutni, mert lusta (meg antiszoc). Alapvetően mazochista beállítottságú lennék némi szadista élvezetekkel. A dominancia szükséges, másként nem bírnék vele (így se néha). Kellemes olvasgatást - nézelődést, és lentebb várjuk a Te véleményed is!

Visit MiniMe83's Website