Én, a zsírkirály – örülünk, de nagyon
Előzmény: lenti erdei kalandunk alkalmából fickó akart magának menekülőszót. Eredetileg addig akartunk játszani amíg ki nem mondja, ebben külső események (vihar) megakadályoztak, de most nem ez a lényeg. Én rendkívül előrelátó emberként a tananyagból választottam egyet, a fuvarozási szerződést. Mondtam is neki, hogy alaposan tanulja meg, mert amikor/ha kimondja, akkor mesélnie kell majd a fuvarozási szerződésekről, és jajj lesz neki, h nem kapok kielégítő válaszokat. Megtanulta, legalábbis ezt mondta. Ma Mini hívására ébredtem hajnalok hajnalán, elment vizsgázni polgárjogból. A beugrója sikerült, tegnap fél kettőig tanult rá, már ennek is örültünk:) Utána maga a vizsga. Nagyon sokára hívott, már kezdtem komolyan aggódni. Végül 11 után hívott fel, hogy végzett. Természetesen nem azzal kezdte, hogy átment/megvágták, had izguljak még. Udvarias érdeklődésemre azt válaszolta, hogy négyest kapott, a tanár gondolkodott az ötösön, de bizonytalannak … Tovább szeretnék olvasni »
Filed under: IRL, Minime83 Énblog, jouet Énblog, ÁJTK
jajj
Mini ilyet tanul: 1. Felelősség erkölcsi, politikai, gazdasági és jogi értelemben 1.1. egyéni felelősség az egyénnek saját értékrendje is van, ami alapján minősíti mások cselekedeteit - a közösség is értékeli tagjai magatartását a közerkölcs (etika) alapján - az erkölcsi normák átfedik a jogi normákat, az erkölcsi felelősséghez képest a jog kevesebbet kíván megaz erkölcs megsértése nem mindig jogellenes - általános polgári jogi és szerződési jogi alapelv: tisztességesség, jóerkölcs (…) Jóerkölcs, hahaha. Közben pedig: MiniMe83 üzenete: elindultam a TESCO-kúthoz porszívózni az autómosóból, és vizesek voltak még a gumijaim… MiniMe83 üzenete: van egy körforgalom a TESCO előtt…. MiniMe83 üzenete: a TESCO előtt álltak a rendőrök…. j. üzenete: ugye nem csúszkáltál… j. üzenete: !! MiniMe83 üzenete: nem akartam, csak siettem j. üzenete: :S MiniMe83 üzenete: mindegy a rendőrök is ezt gondolhatták mert rám villogtak j. üzenete: majd… MiniMe83 üzenete: ők álltak tovább a benzinkútnál, és nézték a forgalmat én meg mellettük kiporszívóztam az autót… MiniMe83 üzenete: csúnyán néztek j. üzenete: mennyire csúsztál meg? MiniMe83 üzenete: eléggé Jajj nekem. … Tovább szeretnék olvasni »





Legutóbbi hozzászólások