Articles Comments

BDSM Blog » BDSM, DS, IRL, Minime83 Énblog, discipline, játék, szex » Variációk egy témára – frissül talán

Variációk egy témára – frissül talán

Szóval délelőtt megvettük a garnélákat is, jouet megint megmutogatta az összes ugyanakkora halat, mint a neonhalak, hogy milyen szépek, én meg megkérdeztem az eladótól, hogy a vitorláshal tényleg megeszi-e a neonhalat. Meg. Utána beletörődtem volna egy diszkoszhalba is, de az meg nagy úgyhogy maradt az albínó vietnámi-szumátrai átlátszó bajszos algaevő, ami lehet, hogy nem vietnámi és lehet hogy nem átlátszó, de emlékezetem ekként zavarta már meg a valóság tükrét, és raktározta el így helytelenül  a külalakját és nevét… Mondjuk 2500 Ft egy halért, amit még megenni sem tudsz, ha megüti a guta az 5.5-ös neki lúgos vízben, vagy exitál, mert nem tetszik neki az izzó színe, nos vannak azért aggályaim…
De tudom, veszünk majd guppit, és lesz egy teljesen “vanilla” akvink, bár ki tudja.

- Ja, egyébként ma azzal hívott jouet, hogy meghalt egy garnéla. Majd hogy kivette, és nem él. Mondtam neki, hogy öntsön az akviba kék trutyit, és meglátjuk mit reagál a többi, majd letettem. Tíz perc múlva hívom, erre közli, hogy szoktak ezek szimulálni? Mert megmozdult szóvalszerinte és visszatette, erre elúszott… Mondtam szeretem, és nem lesz semmi baj. (lett: elkezdtek vedleni, de ez már másik történet). -

No, szóval felvittük a rákokat, és beleengedtük az akviba, már előtte megbeszéltük, hogy játszunk kicsit, és ő fog elverni, mert az standard mifelénk, szóval kitalálta, hogy találjam ki hogy mivel ver épp, hát nem találtam ki (bambusznád, sima nád, fapálca, vonalzó, lovaglópálca, szíj, és vagy ötféle vessző). Majd beszéltem neki a lendületről, a helyes csuklómozgásról, hogy nem csak csuklóból lehet ütni, hanem a törzs is mozog, hogy létezik motorikus mozgás, és ha egyszer eltaláltad amit akartál, akkor csak meg kell jegyezni a mozdulatsort, és ismételni kell… Nos kissé megilletődött a feladattól, de végül tényleg csak játék az egész, úgyhogy majd alakul ez a dolog is. Idővel.

- Közben persze percenként népszámlálást tartottunk az akvárium lakosságát figyelembe véve, különös tekintettel a kisebbségekre, mint algaevők csoportja például. -

Nos az egyik ilyen számlálás közepette elkezdtem jouet fenekét csapkodni a pálcával, miután az én fenekem már véresre lett verve ( kicsit véresre azért ), mintegy bemelegítésképp szép piros csíkok kezdtek kirajzolódni a fenekén, majd átváltottunk a szíjra mert azt olyan nagyon szereti. Szinte észre sem vette az egészet, figyelemelterelés. Akváriumi szinten.

Végül csak annyit tennék hozzá a jouet által leírtakhoz, hogy menekülni próbált szex közben, de végre kéznél volt a szíj, így hátra tudtam vele húzni a combjait, és az ágyékát átfogva vele újra és újra magamhoz szorítottam. Azt hiszem, hogy szinte egyszerre kerültünk a csúcsra, és biztos vagyok benne, hogy az egyik, ha nem a legmaradandóbb szexuális élményem volt, amit akkor átéltem.

Written by MiniMe83

Én lennék a blog alapítója. Egy ideje van egy társszerző - a párom - is az oldalon, aki felelős egyébként a vizuális tartalmak nagy részéért is. A vizuális tartalmak fényképezését általában én végzem, akárcsak a társszerző moderálását. Ha fel szeretnéd venni velem a kapcsolatot, akkor használd egészséggel a fent található "Írj nekünk" lehetőséget. Én fogom megkapni, de üzenj nyugodtan Jouet-nak is, akihez másként úgyse fogsz eljutni, mert lusta (meg antiszoc). Alapvetően mazochista beállítottságú lennék némi szadista élvezetekkel. A dominancia szükséges, másként nem bírnék vele (így se néha). Kellemes olvasgatást - nézelődést, és lentebb várjuk a Te véleményed is!

Filled under: BDSM, DS, IRL, Minime83 Énblog, discipline, játék, szex · Tags: , , ,

Egy komment érkezett eddig a következőhoz: "Variációk egy témára – frissül talán"

  1. Bullfrog szerint:

    Milyen remek előadást láttak az akvárium lakói..:)
    mondanám hogy irigylem őket, de egy akváriumban élni brrr.

Ha a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, az azt jelenti, hogy egy adminnak jóvá kell hagynia.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>