Articles Comments

BDSM Blog » BDSM, kép » Minden rosszban van valami jó

Minden rosszban van valami jó

Ezúton szeretném megköszönni a fiúm testvérének, hogy a szalagavatóján úgy berúgott, hogy se járni, se beszélni nem tudott Aztán mikor már öntudatlan seggrészeg volt, és úgy döntöttek, hogy ideje indulni a fiúm, meg egy barátja vitte ki, ahol (gondolom a boldogságtól) rókázott is egyet. Hazafelé azért még belehányt a fiúm autójába, ez a szeretet félreérthetetlen jele.
Én magam hálás vagyok, ugyanis ha ez nem történik meg, akkor a fiúm nagy valószínűséggel nem érezné magát nyomorultul, és ezért nem azzal kelt volna fel, hogy most nagyon nagyon nagy kedve lenne egy kis veréshez. Emiatt a fiúm gazdagabb lenne némi sértetlen bőrfelülettel, én viszont szegényebb három orgazmussal. Így viszont megajándékozott az utóbbi hónapok legintenzívebb szexuális játékával, röpke három órácskán át.
Olyan dolgokat csináltunk, hogy kikötöztem a fiúmat – oldalt felkötözött kezek, lábterpesz. Frissen vágott/tört vesszővel (?)  kezdtünk, és annyira bejött, hogy végig ennél is maradtunk. Egy idő után a vessző vége nyomán felszakadt a bőr, nyami. Érdekes végignézni a képeket, az elején piros, aztán hurkás, aztán véres, aztán dagadt véres. Itt abbahagytuk, hiszen már úgyse érezte rendesen. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a világ legjobb dolga switchnek lenni, hiszen mikor a fiúm előtt fekve, vibrivel a puncimban rájöttem, hogy nem is olyan jó felül lenni, és sokkal jobb lenne négykézláb lenni és nyüszíteni miközben a fiúm a hajamat húzva durván hátulról csinálja, úgy hogy közben szoros csipeszek lengedeznek a mellemen csak annyi dolgom volt, hogy elengedtem a fiúmat, és azt kérdeztem lenne-e kedve felül lenni. Mint valami mesében, komolyan – csak kérni kell, és megkapom.

A fitnesz ehhez képest semmi – vízhólyag nőtt a mutatóujjamra a vesszőtől…

Képek a link mögött.

Written by jouet

'89-ben születtem, szub-mazoból elszármazott switch vagyok.

Filled under: BDSM, kép · Tags: , , , , ,

5 Hozzászólások "Minden rosszban van valami jó"

  1. dezz szerint:

    Fotót kérek a vízhólyagról… :D
    Egyébként szééép.

  2. MiniMe83 szerint:

    Kilyukadt neki, és kurvára csípi a Betadin. A vízhólyagjának a HELYÉT. Ezt üzeni.

  3. dezz szerint:

    De jó dolog switchnek lenni… :D
    A te feneked nem kentétek le vele?

  4. biciklisfiu szerint:

    Aúúú ez fájhatott.

  5. MiniMe83 szerint:

    Egyébként addig fáj, amíg be nem dagad, és fel nem keményedik. Utána sokáig bírja az ember, kivéve, ha a combját csapkodják. De csapkodják. Utána meg van még egy holtpont, amikor már elfáradt, és rohamosan veszít az erejéből, ezután egyre inkább fokozódik a fájdalom is.

    Utána meg nem tudom mi van.

Ha a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, az azt jelenti, hogy egy adminnak jóvá kell hagynia.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>