BDSM Blog

Ha ezt a posztot látjátok, az két okból lehetséges: mivel előre megírom a nagyját, ezért lehet, hogy posztumusz: öngyilkos lettem, mivel nem bírtam elviselni a könyvben felsorakoztatott és undorító részletességgel leírt parafíliák sokaságát. Második lehetőségként túléltem, és utólag is szeretnék néhány dolgot megosztani veletek.

A könyv külleméről: azt ATHENAEUM kiadó által kiadott  3. javított  kiadást vettem meg (kiadás évét nem találtam, talán 2000?), kemény borítós, a borítón meztelen barokk típusú nőt farkal egy bajuszos férfi, az intim helyet undorító rózsaszínű téglalap takarja, nem messze nagy 18-as karika ugyanazzal felháborítóan rózsaszín betűszínnel. A borítótervezőnek, ha nem is tizenegyezerszer, de párszor mindenképpen a fenekére csapnék, ízléstelen lett. Mindezek lehetetlenné teszi a nyilvános helyen történő olvasást, holott hosszát tekintve tipikus utazós novella: másfeles (dupla?) sorközzel, minden irányból 2,5 centis margókkal is csak  179  oldal. Összehasonlításként: az ifjúsági regények is vastagabbak.
Kinyitva látjuk, hogy jó minőségű papírra nyomtatták, igényes betűtípust használtak, stilisztikailag teljesen rendben van, nincs benne helyesírási vagy elgépelési hiba, tehát a korrektor (szerkesztő?) megkaphatja a fizetését. A kötése is teljesen rendben van, bár nem hiszem, hogy a könyv vastagsága bármi problémát is okozhatna…

A szerzőről: Guillaume Apollinaire (1880 -1918), nemesi származású de rossz anyagi körülmények között élő író, költő kritikus. A tizenegyezer vessző (egyes kiadásokban vesszőcsapás) korai művei közé tartozik, valószínűleg anyagi gondjai enyhítésére írta meg a szatirikus elemekkel átszőtt pornónovellát. Érdemes megemlíteni, hogy ő hozta újra divatba a képverset, vagyis hogy a vers mondanivalóját formailag is ábrázolja.

A tartalomról: Szerintem kétféle jó könyv van, az egyik, amit a történetért kell elolvasni, a másik, amit a stílusáért. A Tizenegyezer vessző(csapás) az utóbbihoz tartozik, ezért mindenképpen azzal szeretném kezdeni, hogy hatalmas – piros pontos – ötcsillagos – dicséretes ötöst érdemel a fordító – Vargyas Zoltán -, a beszélőnevek fergetegesek, a finom könnyed stílus tökéletes ellentéte a szereplők borzalmas tetteinek.

Homoszexualitás, gruppenszex,  szadizmus, mazochizmus, toalett játékok (milyen finomkodva fogalmazok szóval: pisi-kaki minden mennyiségben),  pedofília, nekrofilia, kéjgyilkosság és ezek keveréke. Ilyen sorrendben mélyül el a szereplők szexuális élete. Az első jelenet egy visszafogott homoszexuális-gruppen jelenet, az utolsó (amiben a főszereplő is részt vesz) egy tizenkét éves román szűz megerőszakolása, majd megvakítása és megfojtása. Ebből már leszűrhető, hogy nem egy átlagos filozofikus, finomkodó – lelki egyesülésről és önmegvalósításról szóló női pornóregény. Ebben a könyvben a szereplőknek nincs más céljuk, mint megmerülni a testi gyönyörökben – és kínokban, de ebben a könyvben a kettő egymás szinonimája.
Azonban egy pillanatig se szabad elfelejtenünk, hogy karikatúrát olvasunk. Fontos hangsúlyozni, hiszen a hidegvérrel taglalt kegyetlenkedések során az ember hajlamos elfelejtkezni arról, hogy ezek a jelenetek nem a szerző vágyképei, hanem a túlzás eszközével sokkolóvá tett aktusok. Akik elfelejtkeznek a fenti tényről garantáltan csalódva -megbotránkozva- teszik le a könyvet, ugyanis hiába várják a megbánás megnyilvánulását: a perverz rémtettek normálisnak hatnak ebben az eltorzult értékrendű világban, ahol egy orosz tábornok a saját fiával közösül, mondván:

Szerjóskám – kiáltotta elfúló hangon -, érzed e a szerszámot, mely nem csak nemzett tégedet, de immár embert is farag belőled? Vésd jól eszedbe: Szodoma a civilizáció jelképe. A férfiszerelem Istenhez hasonlatossá tette volna az embert, s minden baj csakis abból az állítólagos vágyból származik, melyet a kép nem táplál egymás iránt.

Attól a perctől kezdve, hogy az olvasó nem próbálja megérteni a szereplőket, nem próbálja a helyükbe képzelni magát, hanem annak látja a könyvet, ami – cél nélküli abszurd-perverz kéjutazásnak a világon keresztül – megláthatja a könyv irodalmi értékét is. Ez a hozzáállás szükséges ahhoz, hogy az olvasó ne utálkozva olvassa a novellát (kisregényt?), hanem kíváncsian: vajon lehet-e még betegesebbé tenni az aktusokat azzal együtt, hogy megőrizze a borzongató természetességét anélkül, hogy abszurd komikumba fordulna a helyzet?

A válaszom: lehet. Jóval tovább mint sejtenénk.

Kritikák profiktól:

http://www.szub.hu/?p=1665

http://moly.hu/konyvek/guillaume-apollinaire-tizenegyezer-vesszo (kommenteket is)

És egy negatív irányba elfogult:

http://pupillaolvas.freeblog.hu/archives/2010/01/14/Guillaume_Apollinaire_Tizenegyezer_vesszo/

Written by jouet

'89-ben születtem, szub-mazoból elszármazott switch vagyok.

Visit jouet's Website